top of page
nature_trees_background.jpg

és
kínai masszázsterápia


KEZELÉSEK - EDZÉSEK - TANFOLYAMOK - ELVONULÁSOK

A kezelési - és edzésmódszerekről

Az ember lénye az ősi tanítások szerint három, egymással szorosan összefüggő részből áll: testi, energetikai és tudati szintből.

Mindhárom részünk terápiájára és edzésére különböző keleti és nyugati módszerek léteznek, és ahhoz, hogy az ember jól-létet és egészséget érjen el, mindhárommal kell foglalkozni.   

A fizikai test gyógyításában a nyugati orvosok, gyógymasszőrök, gyógytornászok általában a legképzettebbek.

A tudat és lélek problémáival pszichológiai módszerek tudnak hatékonyan foglalkozni. 

A kínai módszerek erőssége a testet és tudatot összekötő és átfogó életenergia (Qi vagy Chi) vizsgálata és

kezelése. A Qi harmonizálásával a testre és a lélekre is hatással tudunk lenni.   

A fizikai test edzésével a Pilates, jóga, fitness és a harcművészetek foglalkoznak.

Az életenergiát Qi Gong (azaz Chi Kung), Tai Ji (azaz Tai Chi) és a jóga módszereivel lehet művelni. 

A tudatot szellemi gyakorlatokkal, meditációval lehet fejleszteni. 

KEZELÉSEK:

A kínai gyógyászat (Hagyományos Kínai Orvoslás, HKO vagy angolul Traditional Chinese Medicine, TCM) módszereivel átfogó állapotfelmérés után akupresszúrás masszázskezelést, fül reflex terápiát illetve a harmóniát fenntartó otthon végezhető mozgásgyakorlatokat, pontmasszázst és a kínai gyógyászat alapján életmód tanácsokat adok.

EDZÉSEK: 

Az edzések úgy vannak felépítve, hogy mindhárom szint - test, energia és tudat - fejlesztését szolgálja: gyakorlása segít, hogy javuljon a testtartás és erősödjön a test, hatására energikusabbak és örömtelibbek leszünk, és tudat egy nyugodt, kiegyensúlyozott állapotba kerül.

A "Mozgás Multivitamin" nevű online gyakorlatsort úgy raktam össze, hogy a heti 2-szer 60 perces gyakorlás minden olyan gyakorlatot tartalmaz sűrítve, amire minimálisan szükségünk van a testi és lelki jólléthez.

TANFOLYAMOK:

A holisztikus egészségfelfogásról (test - energia - tudat avagy test és lélek összefüggéseiről) illetve kínai egészségmegőrző és kezelési módszerekről tartok előadásokat és kurzusokat. Az igényektől függően ez 1-2 órás előadás, 1-2 napos hétvégi tanfolyam vagy akár több hónapos kurzus is lehet.

Budapesten a Nemzetközi Masszázsakadémia szervezésében tartok tanfolyamokat. 

ELVONULÁSOK:

Természetközeli, harmonikus környezetben szervezek több napos elvonulásokat, ahol testi, energetikai és tudati módszerekkel (az Öt edzésmódszerrel - Pilates, Kung Fu, Qi Gong, Tai Ji, meditáció, illetve kínai masszázzsal)  tudjuk művelni lényünk mindhárom szintjét.

Amire számíthattok: feltöltődés, ellazulás, több energia, inspiráció, tanulás magunk és a világ működéséről.

Egyes elvonulásokat külföldre szervezek, ahol a gyakorlást és az utazási élményeket összehangoljuk, így még élvezetesebb az utazás, és magunkat is fejlesztjük közben - ezek a "Travel & Retreat" elvonulások.   

A kezelés és oktatás nyelve: magyar, angol vagy német.

The 5 methods
Pilates.jpg
1. Pilates

A Pilates harmonikusan erősíti és nyújtja az izmokat, jó tartást és stabil, de ruganyos testi struktúrát ad. Fontos a tartóizmokat megerősíteni, hiszen manapság sokaknak van mozgásszervi problémája, főleg, ha ülő munkát végeznek.

Shendao.jpg
2. Kung Fu

Kung Fu ütéseket, rúgásokat gyakorlunk és egyszerűbb formagyakorlatot végzünk. Ez egy olyan cardio mozgás, ami harmonikus, dinamikus, örömteli, kíméli az ízületeket és a bennünk lévő harcos énünket meg tudjuk mozgatni. . Itt nem gyakoroljuk a Kung Fu páros harci alkalmazásait.

Qigong.jpg
3.Chi Kung

Egyszerű és hatékony Chi Kung (újabb írásmóddal Qi Gong) gyakorlatokkal energiát gyűjtünk és keringetünk. Harmonizáljuk az életenergia, a Qi (Chi) keringését, ami a testi és lelki jól-lét alapja.

Taiji.jpg
4. Tai Chi

A Tai Chi lágy, körkörös és folyamatos mozdulatai illetve a légzés és figyelmünk segítségével kerinegtjük és finomítjuk a Qi, az energia áramlását. A Tai Chi művészetének gyakorlása nem csak a testi és lelki blokkokat oldhatja, hanem általa lényünk és a természet finomabb szintjeivel kapcsolódhatunk.

meditáció.jpg
5. Meditáció és relaxáció

Mélyen ellazító relaxáló gyakorlattal, illetve meditációval fejezzük be az edzést. Ez megnyugtatja a tudatot, ellazult és mégis összeszedett állapotot ad.

Kínai gyógyászati masszázs és akupresszúra

A kínai gyógyászat (Hagyományos Kínai Orvoslás, HKO, angolul TCM) az ember életenergiáját, a Qi-t vizsgálja, és ennek harmonizálása a terápia célja.

A Qi az energia, ami összeköti a fizikai testet és a tudatot, így a Qi a testi és a lelki folyamatainkat is befolyásolja. Ha a Qi elegendő és harmonikusan áramlik, akkor az ember testileg és lelkileg is egészséges és vitális.

 

- Egyéni kezelések során kínai gyógyászat alapján végzek állapotfelmérést és akupresszúrás  masszázsterápiát. Ezt ki lehet egészíteni fülakupresszúrás kezeléssel, harmonizáló Chi Kung gyakorlatokkal, étrend- és életmódbeli tanácsokkal.

- Rendszeresen tartok tanfolyamokat a kínai gyógyászat egészség-felfogásáról, a holisztikus szemléletről, és arról, hogy ezek alapján hogyan tudjuk támogatni testi és lelki egészségünket.

A kínai gyógyászat módszerei kiegészítik, de nem helyettesítik a nyugati orvosi módszereket!

Akut, sürgősségi helyzetben  mindenképp orvoshoz kell fordulni. Komolyabb egészségügyi probléma esetén kiegészítő terápia lehet a kínai módszer a nyugati orvosi kezelés mellett.

Felszehy Márton pic_edited.jpg
member_3c.png

Rólam

Felszeghy Márton vagyok, Tai Chi, Chi Kung és Pilates oktató. 

Kínai masszázsterápiával és a kínai gyógyászat alapjainak oktatásával foglalkozom.

Felsőfokú "Tui Na" kínai masszázsterápia képesítést szereztem Németországban. 

Természetgyógyász végzettségem akupresszúra illetve alternatív mozgás - és masszázsterápia szakon szereztem.

2001 - ben kezdtem el foglalkozni Tai Chi, Chi Kung, Kung Fu gyakorlással a Magyar Taoista Egyház keretein belül és buddhista gyakorlatokkal.

2005 óta tanítok Tai Chi-t Magyarországon, Németországban és Angliában.

2008 óta foglalkozom kínai gyógyászattal és kínai masszázsterápiával (Tui Na terápia), amit a Juglandis iskolában tanultam.

2020-ban végeztem Pilates oktatóként Budapesten illetve 2023-ban Berlinben.

2022 óta Németországban, Máltán, Angliában és Budapesten oktatok és kezelek.

2023 óta tanfolyamokat tartok a Nemzetközi Masszázsakadémián Budapesten és továbbképzésen veszek részt Berlinben.

2024-ben végeztem Berlinben a Shou Zhong iskolában felsőfokú Tui Na kínai masszázsterapeuta képzést. 

Tagja vagyok a németországi kínai gyógyászok szakszövetségének. 

Mestereim:

Tai Chi, Kung Fu, Chi Kung módszereiben Havasi András a mesterem.

Kínai gyógyászatot Hartmann Ferenctől és Damo Mitchelltől tanultam.

Részt vettem Ismet Himmet, Liang De Hua és Dan Docherty kurzusain. 

Berlinben a Shou Zhong kínai gyógyászati iskolában Axel Does és Anette Jonas voltak a tanáraim. 

Fontosnak tartom a kínai mellett a nyugati gyógyászati alapokat is, ezért anatómiát és élettant tanultam.

A gyakorlatok felépítésénél gyógytornászokkal konzultáltam, hogy minél biztonságosabb legyen a mozgás.

Abou me

 

Visszajelzések

 

 

 

KEZELÉSEKRŐL:

"Szeretem Márton holisztikus hozzáállását a lelket és a testet egyaránt ápoló kezelésekhez. Ezek után mindig energetizálva és revitalizálva érzem magam. A váll és karfájdalmaim teljesen eltűntek és a derékfájdalmaim is kevésbé zavaróak. Remek hallgatóság, aki óriási tudással rendelkezik a keleti gyógyítás területén."

Áron

"I got a lot of cutting edge cancer treatment 26 years ago, and I the resulting severe tightness in muscles and tendons around my neck, throat and shoulders, left me struggling to talk without pain and discomfort for decades. After just one of Marton’s massages I found I could talk normally again, and with much greater comfort in my throat. I will definitely be going back to him and couldn’t recommend him more highly."

Sue, Anglia

(Fordítás: "26 évvel ezelőtt rákkezelést kaptam, és az ebből eredt a súlyos izom- és ínfeszülés a nyakam, a torkom és a vállaim körül, évtizedekig küzdöttem azzal, hogy fájdalom és kellemetlenség nélkül beszéljek. Már Márton egyetlen masszázsa után azt tapasztaltam, hogy újra normálisan tudok beszélni, és sokkal nagyobb komfortérzettel a torkomban. Mindenképpen visszamegyek hozzá, és nem is tudnám jobban ajánlani.")

EDZÉSEK:

"Fél éve rendszeresen csinálom a Mozgás Multivitamin változatos gyakorlatait, és a fizikai állapotom azóta jelentősen javult. És ezt nemcsak én érzem így, hanem ez már műszeres mérésekkel is kimutatható."

Judit, nyugdíjas

"Bár mostanában nagyon mozgásszegény életet éltem, a Mozgás Multivitamin gyakorlás megemelte az energiaszintemet: nem pusztán az erőm, hanem az életerőm növekedett tőle!" 

Dóra

"Szeretek Tai Chi edzésre járni, mert jó hangulatban könnyen lehet tanulni egy  komplex mozgást. Az edzésen van fizikai, és szellemi kihívás, befelé figyelés meg jókedv, humor, a végén pedig a szétáradó jó érzés."

Bernadett

Tai Chi video Szlovéniában

Why this system?
_DSC1007.jpg

Kínai masszázs kezelések

123196443_107912987783840_56259816227029

Edzések

288803558_764246204762748_7057702274469936318_n.jpg

Elvonulások és tanfolyamok

Our services

Kapcsolat

Felszeghy Márton

E-mail:  thefivemethods@gmail.com

Telefon:

0036-70-5127562 (H)

0049-151-2611-4196 (D) 

 

A honlapot készítette: ONLineForge Kft, contact@onlineforge.cloud

A fotókat készítette Havas Eszter (www.forestia-arts.com)

és Pődör Mátyás (www.facebook.com/MatyasPodorImages)

  • Facebook
  • The Five Methods on Instagram
Contact
bottom of page